Nézz rám, emberem, egyik lábam lópata.
Mellem nehéz, mint a sár: én vagyok a Sár maga –
álszenten pletykálok kereszttel begyemen:
elvem a szenvedés – vagy szenvedelem?

Harisnyát próbálok álló nap:
csak az üresség
tudja ily elmélyülten öltöztetni testét.
Hunyó szemed világánál nem kell több nekem:
nézz hát asszonyodra, emberem!